2013. december 18., szerda

Ikerlélek vagy lelkitárs

 Vajon ugyanaz az ikerlélek, mint a lelki társ? Ezek a fogalmak számomra nagyon ködösek, szinte direkt misztikusság határáig sulykolt valami. Én nem azt mondom, hogy nem létezik, csupán azt, hogy nagyon megtévesztő fogalom, hiszen az agy, mint tudjuk rendkívül sok mindenre képes, de az ember az, aki nem tudja minden funkcióját igazán kihasználni, éppen ennek eredményeként tudom be hasonlóságainkat vagy különbözőségünket. Tisztázzuk előre, sarkítok, gondolataim nem teljesek (hiszen egyik gondolat szüli a másikat, amit aztán a végtelenségig lehetne folytatni: a patak folyóvá duzzad), nem mindenki számára evidensek, de ez így van rendjén.
 Nem vagyok eretnek, hiszek magamban! Ez a hit eredményezi sikereimet és kudarcaimat. - Az önmagamba vetett hit kikel, ám sokunknál sajnos ez csíra állapotban van. - Kudarcaimat akkor, amikor kevésbé hiszek, hiszen akkor már eleve eltökélem magamban azt, hogy az nem sikerül.
 A siker számomra nem mindig az amikor más győzne, vagy azt hinné, hogy igaza van, hanem az amikor a felismeréseim által boldog nyugodtság árad szét bennem, hogy ez így van rendjén.
 Persze nem fogom áhítattól, folyó nyállal nézni ahogy éppen kizsebelnek vagy leszúrnák szerelmemet közben kántálni, hogy ez „így van rendjén”, de nem is ilyen krízishelyzetekre gondolok.
 Szögezzük le, ember vagyok, egy a sok közül, de ugyanakkor egy EMBER saját magamnak. A legfontosabb tehát számomra az, ahogyan láthatom a világom, szerethetem benne magam és másokat. Ugyanakkor el kell fogadni azt, hogy minden ember és lélek különböző, egyik sem egyforma, mindegyik más igaz mutatnak is néhol hasonlóságot, ezt akkor sem szabad magától értetődőnek tekinteni, azt mondani rá, hogy mindenben olyan Ö mint én. Én úgy eszem a kenyeret, hogy meghagyom a héját, más megeszi azt is mert azt hallotta a héjában van a vitamin, pedig ez butaság mert a héja túl magasan repül és több energiát kell belevinni a levadászásába mint amennyi vitamint tartalmaz.
 Ha az előbbi mondatra tekintünk, láthatjuk, mennyi mindenre lehet gondolni egy szó eredményeként, és ez csak a dolog héja. Ha a felszínt megkapargatjuk, akkor jöhetnek az ínyencebb falatok.
A hasonlóság belőlünk fakad, és a tanulási folyamatunk által bizony megszokott sémák rabjaivá válhatunk. Kialakíthatunk hasonló szokásokat, és mutathatunk fel szinte megegyező szegmenseket is. Mégis valami „isteni” csoda folytán egyesek azt mondják magukról átlagosak, mások meg senkihez se mérhetők, akiket nem lehet megérteni, és akik az igazi egyéniségek, valamint utánozhatatlanok.
 Akkor hol az igazság? Én úgy gondolom, hogy valahol van egy átmenet. Mindenki lehet „átlagos” vagy utánozhatatlan, ami ezt meghatározza az az úgynevezett önfejlődés. Ez határozza meg a szerepemet önmagam számára, a világban a helyemet, és egyáltalán azt, hogy jól érezhessem magam a bőrömben. Senki sem átlagos, mint ahogy a pillanatok sem azok, amik körülöttünk vannak, senki sem egyforma, hiszen a világot teljesen másképp érzékeljük.
Élvezhetjük a pillanatokat egymás mellett, csodálva azok nagyszerűségét, de mégis valamiért mindezt nem egyformán tesszük, nem ugyanúgy éljük meg, és valamiért más apróság vagy részlet tartalmazza a „gyönyört” ami miatt mindezt együtt tesszük.
 Nem szükséges atomjaira bontani, de a közös visszaemlékezésből ez kiderül, és nemegyszer mosolycsalogató lehet az emlék nevű puzzle közös kirakása.
 Szerintem az ikerlélek, vagy a lelki társ egy eleve fejlődőképes partner megléte, aki hasonló értékrenddel, értékítélettel és életszemlélettel rendelkezik, mint mi. Talán picit a nárcisztikus szerelemhez hasonlítható létforma? A nárcisztikus szerelem, amikor akkor leginkább kedves a partner ha az önmagunk teljes visszaigazolása, ha mindenben azt halljuk amit szeretnék, mámorítva mintha egy belső bódulat kisugárzása lenne. Ezt használják ki a nagyon ügyesen, emberi érzésekkel manipuláló „vadászok” is.
 Véleményem szerint az igazság nem egy fájdalmas dolog, bár annak „elviselése” intelligencia függvénye, de mégis sokan ezt „csak” a baráttól, ikerlélektől tudják elfogadni. Ha ugyanezt egy társ tenné, akkor jönne az adok-kapok. Most szándékosan nem akarok belemenni a társas kapcsolat hibáiba, hagy feltételezzem, hogy ezt mindenki tudja, vagy ha nem akkor majd megtanulja, ez utóbbi biztos, akkor is ha sosem lesz tudatában a dolognak. Szerintem egy kapcsolat őszinteségének magasabb foka az, ha valóban felvállalhatják a felek valós véleményüket, gondolataikat anélkül, hogy a másik máris támadási pontot vélne felfedezni. vélemények sosem vádak, inkább nézőpontok, amik izgalmas megbeszéléseket, esetleg szemléletváltásokat eredményezhetnek.
  Érdekes továbbá, hogy egyesek szerint az ikerlélekkel vagy a lelki társsal sem ajánlott minden esetben kapcsolatot létesíteni, mert akkor az addig kapcsolat átalakul és megjelenhetnek bizonyos elvárások. Az elvárás számomra megint egy érdekes kifejezés, ami véleményem szerint agresszív megnyilvánulásban méreg, és bárminemű kapcsolatban romboló. Ugyanakkor vannak ésszerű elvárások, de ezt mi magunknak sem árt betartani önmagunkkal szemben. Szerintem erre a dologra fel lehet készülni, meg lehet találni, de ehhez nem elég várni, ülni a popsin és azt gondolni, hogy hopp majd belibben. Tehát a lelki társsal sem jobb egy kapcsolat, mint egy eleve nem lelki társsal? Érdekes, ezek szerint nem is kell a belső hasonlóság, mert a testiség mindent elront? Nem igaz. Mindenki azt szeretné, ha a társa lenne a barátja, és valóban nem is lehet ennél szebb dolod, hiszen a szerelem megtartásához elengedhetetlen kellék a másik valódi tisztelete (csodálata), ehhez pedig kellenek olyan dolgok amik miatt fel tudunk nézni rá. Legyen a társ a kedves, a szerelem és a szerető, de mindezek összessége nem elég. Valamit sokan kifelejtenek a receptből, és pont ez az amivel önmaguknak szórják a mérget saját mindennapjaikba. Az ellentétek vonzzák egymást, ez leginkább a mágnesekre igaz, a hétköznapi életben a nemiségre. Az ikerlelkek megléte pont azt fejezi ki, hogy a való életben nem kellenek azok az ellentétek. Vagy mégis? Leginkább az emberi fejlődés szintjén nem szabad ellentétesen reagálni, a megértés és empátia, a törődés az mind csak eszköz, a nyugalom megőrzése és az odafigyelés meghozhatja a gyümölcsét.
 Szükséges kellék az intuíció, de ez nem valami varázslatos kiváltságosok „fegyvere”, ez egy mindenki számára elérhető „népnevelő” eszköz. Csupán az ok-okozati összefüggéseket kell egyértelműen átlátni, és akkor lehet arról bizonyos fogalmunk mit érezhet a másik, és most nem arra gondolok ha bevág a bugyi vagy a gatya, bár az alsó ajakba harapott tekintet árulkodó jele lehet ennek.
 A távolság mindent vonzóbbá tehet, egy ember aki a „túlparton” csak a mi e-mailunk, smsünk, vagy egyéb mód borítékolt üzeneteinket várja, és persze totális megértést sugárzó válaszával, a látatlanban mélységes együttérzéséről és egyetértéséről tanúit. Mentsvár lehet a hétköznapokban egy ilyen társ, menekülés, egy várba egy olyan helyre, ami nem szabadságot, hanem rabságot eredményezhet.
 Nem hiszek azokban az embereknek, akik azt mondják, hogy az Ö lelki társuk, akit ismernek is valahol máshol él, és a párjuk, akivel közel sincs ilyen harmónia, és nem ismeri ennyire őket, ily mód nem is elégíti ki emberi szükségleteiket. Nem tekintem ezeket az embereket követendő, hiteles embereknek, sokkal inkább azokat akik azt írják, a mostani társuk lelki társ, és nagyon jó vele. Pontosan azért, mert az emberi lét egyik legjobb eleme a szerelem, és az egyáltalán nem mindegy milyen, ráadásul ha valakinek igénye van lelki dolgokra az nem elégedhet meg kevesebbel, mert akkor folyamatos mentsvárakat állít fel önmagának. Erre értem, hogy egy vár elméje bugyrában ahol Ö a rab, hiszen sínylődni jár oda, mert elhiszi, hogy a jelenben nem lehet boldog, hát keserítgeti magát egy fantáziavilággal. Szép kis paradoxon, nem? Sajnos több ilyen hölgyet megismertem már.
  Sokan már eleve a másiktól remélik a boldogságot, azt ami értelmet ad eme földi létnek. A csodálat hirtelen mindent széppé tesz, ilyen dolog szerintem az ikerlélek. Elhinni, hogy valaki egy az egyben az én teljes másom, és azt gondolni, igen Ö pontosan tudja mi a legjobb nekem. Mégis érdekes dolog, hogyha valami nekünk nem tetsző pont/kérdés már ugyanolyan nála, akkor ez az elmélet megdőlni látszik, és nem azt firtatjuk vajon miért lett valamiben más a véleménye, hanem azt mondjuk megszűnt a varázslat. Az ikerlélek bebalzsamozása, ne legyünk párok, csak barátok, egy hossztávú kellemes baráti kapcsolat, kevesebb fogalmazzunk így: elkötelezettséggel, mint egy társ. Bár szerintem az elkötelezettséget is gyakran tévesen értelmezik, én úgy tartom helyesnek ha ez szívből jön, nem kényszer miatt érzem azt helyesnek. Éppen ezért is az a kapcsolat amelyik valóban őszinte, ahol két ember EMBER lehet, az csak akkor működik ha mindkét fél megfelelő önismerettel rendelkezik, és emellé megfelelő érzelmi és értelmi intelligenciával. A kudarc, egy kapcsolat vége mindig valaminek a hiánya.
  Tegyük fel kedves olvasó: Lehetek én a Te ikerlelked is ha folyamatosan segítem az utad, a lelki fejlődésed, Te azt gondolod igen én az vagyok, de nekem nem kell azt gondolnom, én gondolhatom azt hogy tudom, nem vagyunk egyformák, Te hasonló felismeréseket láthatsz meg mint én. Lehetek a társad, foghatom a kezed, vezethetlek, de ha tombolni akarsz, fájdalmat átélni akkor együttérzéssel el is engedhetem azt, várhatok, mert tudom ez a Te harcod. Azt hiszed, ismerem minden gondolatodat, pedig nem. Azt gondolod nyitott könyv vagy, pedig nem értem az összes írást amit kiolvashatok. Mégis itt vagyok, igyekszem figyelni, és idővel, ahogy fejlődünk megtanulom azt amit eleinte odafigyeléssel megéreztem, és megtanulod Te is, hogy megbízhatsz bennem. Te azt gondolod, hogy türelmem végtelen én azt, hogy így segíthetek leginkább, és tudom ha elég időt kapsz Magadtól elmondasz mindent megköszönve a türelmet én meg átölelve megnyugtathatlak, hogy tudtam/reméltem hogy erre van szükséged, és kapcsolatunk csak egyre szorosabb lesz. Azt gondolom e tekintetben mindnyájan hasonlóak vagyunk, de társunk csak az tud lenni, aki hasonló fejlődési szakaszban van mint mi, vagy fogékony arra hogy elérje azt a szintet…

1 megjegyzés:

  1. Igen elgondolkodtató írás. Köszönöm, hogy elolvashattam!

    VálaszTörlés