2013. november 17., vasárnap

Krabat - ha még nem láttad, kááár! :)

Mindig örömömre szolgál, amikor belebotlok egy-egy európai filmes csemegébe. Természetesen kedvelem az amerikait is, de egyre többször csalódok pozitívan a mi kontinensük művei közt. 
Tetszik, hogy nem kell nagy effektparádé, nem kell különös misztikus varázsszavakat kitalálni, és nem szükséges minden borzadályt látni ahhoz, hogy a történet mégis hiteles legyen, ne túl dedós és kellőképpen fogyasztható a felnőtteknek is.
Az biztos, hogy óvódás kisgyermekeknek semmiképp, de 12 éves kortól már bátran ajánlható ez a mű, ami alapjaiban talán kicsit durvább, mint a Piroska és a farkas, de kivitelezésben sokkal érdekesebb! 

A dolog érdekessége, hogy nem újkeletű meséről van szó, ugyanis rajzfilmformában már 1977-ben Krabat, a boszorkányínas (Čarodějův učeň) megjelent, amit Otfried Preußler "Krabat a fekete malomban" c. könyve szolgált, melyet a rendező a luzsicai rémmesék nyomán alkotott. 

„A film az 1977. évi Teheráni Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon a legjobb egész estét betöltő animációs filmnek járó aranyszobrocskát nyerte el méltán, valamint az iráni filmkritikusok díját.”

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=7757...

A történet: 

Adott Krabat, a hideg, kalap, kabát… Koldusbot, annyira hogy bot sincs jelen a vándorlásuk során. Kegyetlen csontig hatoló hideg, a teles német erdőségen keresztül. Míg egy nap, félálomban meghalja 11 varjú hívó szavát egy öreg malom felé.
Krabat jellemvonása itt némiképp disszonanciát mutat fel később kialakuló pozitív jellemfejlődésével, ugyanis két sorstársát magára hagyva felkeresi a malmot. Odabent egy félszemű goromba tekintetű csapzott hosszú hajú férfi várja, akiről csak a kampókéz és a faláb hiányzik, hogy bármelyik kalózt megszégyenítsen külsejével.
Viszont modora eleinte meglejtősen merész, barátságos, legalábbis eleinte úgy tűnik. Aztán kiderül, hogy rajta kivül van még tizenegy inas, és hogy bekerüljön közéjűk, át kell mennie egy erőpróbán. Tondra akivel időközben összebarátkozik, fura dolgokra hívja fel a figyelmét, például hogy ne árulja el a mesternek a lány nevét akibe időközben egy kimenő alkalmából beleszeret. Titok, fekete mágia tanulása kíváncsivá és nyughatatlanná teszi Krabatot, aki nem is sejti mibe is csöppent bele valójában!

A rajzfilmhez nem volt szerencsém, lehet kihagyom, de a film mindenképp nyomot hagyott bennem. Kellőképpen fordulatos és misztikus volt, valamint a lassan kibontakozó „titok” is megfelelően van adagolva.Természetesen aki egyből horror fantasy látványvilágra gondol, belezős gyilkolós kategóriára, az kerülje el ezt a művet. Afféle finom mese-thriller egyveleg amivel jellemezhető.
Tetszett, hogy a főszereplő az elején ahogy a hidegben volt, valóban látszott a fagy, a koldus életmód szörnyű kegyetlen valósága. Persze nem kell itt nagy lélektani dolgokra gondolni, mert attól messzebb áll, de könnyed kikapcsolódás, aminek meg nem utolsó.

2 megjegyzés:

  1. a filmet láttam, a sorozattal nem találkoztam. nem volt rossz, de számomra csak egyszernézős. ami viszont nagyon tetszett (ezen meg is lepődtem) ha már nem amerikai piacot nézünk:-) a "Fekete Villám avagy Zúg a Volga" ( http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=111480 )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ismerem a filmet. Igen, egyszernézős, de egyszer nem rossz, de ezt a végére összegeztem is.:)

      Törlés